Boros Zoltán atya gyászjelentés

 

A székesfehérvári püspök az egyházmegye papsága és a rokonság nevében is tudatja, hogy

 

BOROS ZOLTÁN

c. esperes, ny. plébános

 

életének 63., pappá szentelésének 34. évében, 2023. szeptember 12-én

szentségekkel ellátva elhunyt az Úrban.

 

          Paptestvérünket, aki 1961. március 4-én született Várpalotán, 1990. június 23-án szentelték pappá Székesfehérváron.

Papi szolgálatát Budakeszin káplánként kezdte 1990-1992 között, majd Pilisvörösvárra került, ahol káplánként (1992-1995), adminisztrátorként (1995-1997), majd plébánosként (1997-2008) szolgálta a híveket. Ez magában foglalta Pilisvörösvár-Bányatelep, 1996-tól Pilisszántó ellátását is.

Érd-Tusculanum plébánosa és Érd-Óváros adminisztrátora volt 2008-2014 között.

          1999-től 2014-ig az egyházmegye cigánypasztorációs megbízottja, 2000-2009 között a Tanácsosok Testületének tagja volt. Lelkipásztori szolgálatát 1997-ben címzetes esperesi méltósággal ismerte el püspöke.

Egészségi állapota miatt 2014-ben betegszabadságra, 2016-tól nyugállományba került. Nyugdíjas éveiben Nagymaroson volt kisegítő lelkész, majd a székesfehérvári Országos Papi Otthon lakója lett.

 

        Paptestvérünk lelki üdvösségéért 2023. október 2-án (hétfőn) 14 órakor mutatunk be szentmisét

a Várpalotai Római Katolikus Plébániatemplomban (Hunyadi tér)

Földi maradványait a szentmise után a várpalotai Alsóvárosi Temetőben helyezzük örök nyugalomra.

         

                                                                                                             „Ti is álljatok készen,

                                                                                             mert az Emberfia abban az órában jön,

                                                                                             amikor nem is gondoljátok.” (Lk 12,40)

                                                                                                                                


 

 

Elhunyt Boros Zoltán Atya

Életének 63., papságának 34. évében elhunyt Boros Zoltán címzetes esperes, nyugalmazott plébános.

Paptestvérünk Várpalotán született, 1961. március 4-én. Pappá Székesfehérvárott szentelték, 1990. június 23-án.

Budakeszin káplánkodott 1990-1992 között, majd Pilisvörösvárra került, ahol káplánként (1992-1995), adminisztrátorként (1995-1997), majd plébánosként (1997-2008) szolgálta a híveket. Ez magában foglalta Pilisvörösvár Bányatelep, 1996-tól Pilisszántó ellátását is. Érd–Tusculanum plébánosa és Érd-Óváros adminisztrátora volt 2008-2014 között.

1999-2014-ig az egyházmegye cigánypasztorációs megbízottja, 2000-2009 között tanácsadó plébános volt. Munkáját címzetes esperesi (1997) méltósággal ismerte el püspöke.

Egészségi állapota miatt 2014-ben betegszabadságra 2016-tól nyugállományba került. Nyugdíjas éveiben Nagymaroson volt kisegítő lelkész, majd az Országos Papi Otthon lakója lett.

Elhunyt 2023. szeptember 12-én, Székesfehérvárott.

Paptestvérünk lelki üdvösségéért 2023. október 2-án (hétfőn) 14 órakor mutatunk be szentmisét
a Várpalotai Római Katolikus Plébániatemplomban (Hunyadi tér).

Földi maradványait a szentmise után a várpalotai Alsóvárosi Temetőben helyezzük örök nyugalomra.

 

„Jézusom, ha jön a végnap,
ismerj engem magadénak!”
(SzVU 70.)

 

 

 

Egyházmegyei Zarándoklat Bodajkra

Sajtóközlemény a pápalátogatással kapcsolatban

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia örömmel adja hírül, hogy elindult Ferenc pápa magyarországi apostoli útjának hivatalos honlapja, amely a www.ferenc2023.hu címen érhető el. Az oldalon elérhetőek a pápalátogatáshoz kapcsolódó információk.

A három nap egyházi vonatkozású eseményei egy-egy téma köré szerveződnek: ezért találkozik a Szentatya a papság és a szerzetesek képviselőivel a Szent István-bazilikában, az elesettekkel és segítőikkel az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban, a fiatalokkal a Papp László Sportarénában és a tudomány képviselőivel a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. A honlapról megismerhetőek az egyes helyszínek leírásai – beleértve a Kossuth teret is – és bemutatjuk a programokhoz kapcsolódó egyházi tevékenységeket is.

A látogatás mindegyik napján lesz legalább egy olyan kiemelt esemény, amelyen minden érdeklődő, regisztráció nélkül, biztonsági ellenőrzést követően részt vehet. Kérjük, hogy érkezésének megtervezésekor vegye figyelembe, hogy biztonsági okokból a beléptetés hosszabb időt vehet igénybe.

Április 28-án a Szent István-bazilika előtti téren kivetítőn lehet bekapcsolódni a Szentatya és a megszentelt életű személyek találkozójába. A közös várakozás 16.00 órakor veszi kezdetét.

Április 29-én az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban az elesettekkel és segítőikkel történő találkozóra a közös ráhangolódás 9.00 órakor kezdődik. Az eseményt a Rózsák terén felállított kivetítőkön korlátozott létszámban lehet majd követni. A térre való belépést biztonsági átvilágítás előzi meg.

Április 30-án a Kossuth Lajos téren megrendezésre kerülő szentmisén külön regisztráció nélkül a biztonsági ellenőrzést követően lehet részt venni. A kapuk a hajnali óráktól nyitva lesznek, a térre legkésőbb 8.15-ig lehet belépni, a helyeket érkezési sorrendben töltik fel. Azok számára, akiknek a téren nem jutott hely, a környező utcákban biztosítunk kivetítőket, amelyeken követhetik a liturgiát.

Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

 

Imádság Ferenc pápa magyarországi látogatására készülve

Mennyei Atyánk, gondviselő Istenünk!

Köszönjük, hogy Te kísértél minket történelmünk során. Vétkeinket megvallva kérjük, hogy egyre jobban megismerjük Fiadat, Jézus Krisztust! 

Ő a mi biztos jövőnk. Azért jött, hogy életünk legyen békében és önzetlen szeretetben.

Bizalommal kérjük, hogy Nagyasszonyunk, a Boldogságos Szűz Mária, valamint a magyar szentek és boldogok közbenjárására Szentatyánk, Ferenc pápa közelgő látogatása legyen kegyelem és erő forrása, hogy hitünkben növekedve egymással és a többi nemzettel békességben éljünk, reménnyel építsük földi hazánkat, és parancsaidat teljesítve eljussunk az örök hazába. 

Ámen.

 

Ferenc pápa apostoli látogatást tesz Magyarországon

ŐSZENTSÉGE FERENC PÁPA MAGYARORSZÁGI APOSTOLI LÁTOGATÁSA

A Magyarországi Apostoli Nunciatúra közleménye

Ferenc pápa, elfogadva az állami és egyházi hatóságok meghívását, apostoli látogatást tesz Magyarországon ez év április 28. és 30. között, meglátogatva Budapest városát.

Budapest, 2023. február 27.

Apostoli Nunciatúra, Budapest

 

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsának közleménye

Mindnyájan, magyar katolikusok örömmel értesültünk arról, hogy a Szentatya, Ferenc pápa lelkipásztori látogatásra érkezik Magyarországra a húsvéti időszakban, április 28–30. között. A pápa apostoli útja nagyon fontos esemény nemcsak a katolikusoknak, hanem minden magyarnak határon innen és túl. A Szentatya korára tekintettel a találkozásokra budapesti helyszíneken kerül sor, amelyekre, különösen a vasárnapi szentmisére szeretettel hívunk és várunk mindenkit hazánkból és a környező országokból egyaránt. Imádságos lélekkel készüljünk a Szentatyával való találkozásra és közösen tegyünk tanúságot arról, hogy Krisztus a jövőnk.

Budapest, 2023. február 27.

Veres András püspök,
a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke
és az MKPK Állandó Tanácsa

Az apostoli látogatás hivatalos programja

2023. április 28., péntek
Róma – Budapest
08.10: indulás repülővel a Róma–Fiumicino Nemzetközi Repülőtérről Budapestre
10.00: érkezés a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre
10.00: hivatalos fogadtatás
11.00: ünnepélyes fogadtatás a Sándor-palota előtti téren
11.30: udvariassági látogatás a köztársasági elnöknél a Sándor-palotában
11.55: találkozás a miniszterelnökkel
12.20: találkozás az állami hatóságok, a társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselőivel a Karmelita kolostor épületében, a Szentatya beszédet mond
17.00: találkozás a püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel és lelkipásztori munkatársakkal a Szent István-bazilikában, a Szentatya beszédet mond

2023. április 29., szombat
Budapest
08.45: magánlátogatás a Vakok Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonában
10.15: találkozás szegényekkel és menekültekkel a Rózsák terei Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban, a Szentatya beszédet mond
16.30: találkozás a fiatalokkal a Papp László Sportarénában, a Szentatya beszédet mond
18.00: magántalálkozó a Jézus Társasága tagjaival az Apostoli Nunciatúrán

2023. április 30., vasárnap
Budapest – Róma
09.30: szentmise a Kossuth Lajos téren, a Szentatya homíliája, Regina Caeli imádság
16.00: találkozó az egyetemi és kulturális élet képviselőivel a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karán, a Szentatya beszédet mond
17.30: hivatalos búcsúztatás a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
18.00: indulás repülővel Rómába a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről
19.55: érkezés a Róma–Fiumicino Nemzetközi Repülőtérre

Budapest, 2023. február 27.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága

 

 

 

Általános tájékoztatás a székesfehérvári egyházmegye programjairól a járvány idején

2022. március 4. - Járványügyi rendelkezések visszavonása

A Kormány rendelkezéseivel összhangban – tekintettel a javuló járványhelyzetre – 2022. március 7-től a templomokban és más zárt terekben tartandó mindennemű közösségi eseményre vonatkozóan az alábbi rendelkezések lépnek érvénybe.
 

  • nem kötelező a maszk viselése és a nagyobb távolság tartásának előírása,
  • engedélyezzük a gyóntatószékben történő gyóntatást, 
  • a perselyadományok felajánláskor való összegyűjtését és 
  • a szenteltvíztartók használatát. 
  • (a kiengesztelődéskor a kézfogás vagy békecsók az új misekönyvből a hivatalos liturgia szerint is kimaradt)
  • ajánljuk továbbra is a kézben való áldozást, de nem tiltjuk meg a nyelvre való áldozást sem. Áldoztatáskor a kézfertőtlenítést továbbra is ajánljuk.


Kérem, hogy továbbra is felelősen és körültekintően járjanak el, figyelembe véve az esetleges újabb járványügyi előírásokat.
A szociális és egészségügyi intézményekben továbbra is érvényben maradnak a védekezést szolgáló intézkedések. Kérjük azokat, akik ilyen helyeken látnak el szolgálatot, továbbra is tartsák meg a helyi előírásokat!

Felhívjuk ismételten a hívek figyelmét, hogy – amennyiben egészségügyi akadálya nincsen – személyesen vegyenek részt a szentmiséken és egyéb liturgikus alkalmakon.

 

Spányi Antal
székesfehérvári püspök



 

Általános tájékoztatás a székesfehérvári egyházmegye programjairól a járvány idején

2021. november 2. - Az aktuális járvány ügyi rendelkezés

A járványügyi helyzetre való tekintettel a székesfehérvári egyházmegye további intézkedésig a következő rendelkezést hozza:

  • szentmiséken és egyéb liturgikus tevékenységeken a hívek számára ismét kötelező a maszk viselése.

Továbbra is érvényben maradnak a 2021. július 1-én hozott rendelkezések, vagyis:

  • jól szellőztetett helyen, vagy szabadtéren gyóntassunk;
  • a szenteltvíztartókat ürítsük ki, a bejáratnál legyen fertőtlenítőszer elhelyezve;
  • a kézfogást a liturgiában mellőzzük;
  • az áldoztatás csak kézbe történhet;
  • a perselyadományok összegyűjtése a szentmise végén történjék;
  • a paptestvérek a szentmisék előtt és után fertőtlenítsék kezüket.

Akik felső légúti betegség tüneteit észlelki magukon (orrfolyás, tüsszögés, köhögés) ne menjenek templomba és közösségbe. Ebben az esetben, mint minden betegség esetében, a vasárnapi szentmisén való részvétel számukra nem kötelező.

Spányi Antal
székesfehérvári püspök

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia járványügyi intézkedései

A ránk bízottakért érzett felelősségtől vezérelve, figyelembe véve a járványügyi szakemberek véleményét és a Covid-19-járvány harmadik hullámát követő és a beoltottak számának növekedése miatt életbe lépő enyhítéseket, Egyházunk sajátosságait szem előtt tartva, korábbi intézkedéseinket módosítva, 2021. május 10-től kezdődően az alábbi módon rendelkezünk:

1. A vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól (CIC 87. k. 1. §, 1245. k.) 521/2021. sz., március 5-én adott általános felmentést jelen rendelkezésünkkel visszavonjuk.

2. Az általános morális elvek továbbra is érvényesek, így aki számára élethelyzete miatt (például betegség, karantén) lehetetlen a szentmisén való személyes részvétel, az a vasárnapot továbbra is egyéni imával, a Szentírás olvasásával, zsolozsma végzésével,szentmise-közvetítésbe való bekapcsolódással vagy más módon szentelje meg.

3. Továbbra is felelősen és körültekintően kell eljárni, figyelembe véve a járványügyi előírásokat, különös tekintettel a fertőtlenítőszerek használatára, a maszk viselésére és a védőtávolság megtartására. A nyilvános istentiszteletek végzésekor továbbra is be kell tartani a vonatkozó, járványhelyzetre hozott előírásokat.

Az Egyházi Törvénykönyv 838. kánonja értelmében az egyes megyéspüspökök, illetve akik a jogban velük egyenlő elbírálás alá esnek, ettől eltérő rendelkezéseket is hozhatnak.

Jelen rendelkezés Magyarország latin szertartású egyházmegyéire érvényes.

Szeretnénk köszönetet mondani a paptestvéreknek a szolgálatukért, a híveknek a kitartásukért és imáikért, és ezúton is köszönjük mindenkinek a helytállását ebben a rendkívüli helyzetben az élet minden területén. Imádságos lelkülettel figyeljünk továbbra is egymásra.

Budapest, 2021. május 7.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

A Székesfehérvári Egyházmegye március 6-i járványügyi rendelkezése

Székesfehérvár, 2021. március 6.

Ikt. szám: 256-5/2020.

Főtisztelendő Plébános uraknak

SZÉKHELYÜKÖN

Tárgy: járvány ügyi rendelkezés

Főtisztelendő Plébános Úr!

A MKPK a tegnapi napon (2021. március 5.) közleményt adott ki az új járványügyi szabályokkal kapcsolatban. A közlemény tartalmát figyelembe véve az Egyházmegyei Hivatal az alábbi hivatalos tájékoztatást adja.

A székesfehérvári egyházmegyében 2021. március 8-tól további intézkedésig a nyilvános szentmisék bemutatásával kapcsolatban az alábbiakat kérem:

         Az elmúlt hónapok egyre súlyosbodó járványügyi helyzete kellő tapasztalatot adott a járványügyi szabályok templomi betartásával és a szentmiséken részt vevő hívek számával kapcsolatban. Ezen tapasztalatok alapján kérem a Plébános atyákat, hogy abban az esetben, ha Kormány által előírt intézkedések (pl. védőtávolság, maszk viselése, fertőtlenítés) nem tarthatók meg, ne mutassanak be nyilvános szentmiséket a templomokban.

Ahol viszont a résztvevő hívek (érthetően lecsökkent) száma és a hívek járványügyi magatartása (szájmaszk, védőtávolság, fertőtlenítés) nem jelent nagyobb kockázatot, mint, ami az élet egyéb fontos eseményeinél is bekövetkezhet (mindennapi bevásárlás, közlekedés, hivatali ügyek intézése stb.), az eddigi szabályok fokozott betartásával továbbra is adjanak lehetőséget a híveknek a vasárnap szentmisével történő megszentelésére.

Bízom a Plébános atyák felelősségteljes döntésében (munkatársaik véleményét is meghallgatva), akik a helyi körülményeket pontosan ismerik (templomi létszám, fertőzöttség, hívek lelki igénye stb.) és ennek megfelelően helyes lelkipásztori döntést tudnak hozni.

         Ezzel együtt kérem, hívják fel a hívek figyelmét, hogy az MKPK egységes döntése értelmében a járványügyi helyzetre való tekintettel felmentést adtunk a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól (Közlemény 2. pontja). A nyilvános (vasárnapi) szentmiséken való részvétel tehát ott sem kötelező senkinek, ahol erre lehetőséget biztosítanak a Paptestvérek!

Kérjük a Plébános atyákat, hogy felelősséget érezve és vállalva a rájuk bízottakért, további intézkedésig ennek megfelelően végezzék lelkipásztori szolgálatukat.

Spányi Antal s.k.

székesfehérvári püspök

Spányi Antal püspök felhívása a járványügyi rendelkezések betartásáról

Spányi Antal püspök felhívása a járványügyi rendelkezések betartásáról

2021.02.22. - A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2020 szeptember-4 én kiadott 1760/ 2020-as számú rendelkezései, valamint az ahhoz kapcsolódó egyházmegyei rendelkezések továbbra is érvényben vannak. Mivel a veszélyhelyzet elhúzódott, fennáll a kockázata, hogy hogy lazul az ezzel kapcsolatos fegyelem. Spányi Antal püspök felhívja a figyelmét a szolgálattevőknek és híveknek, hogy a vonatkozó higiéniai előírásokat továbbra is tartsák be, különös tekintettel a fertőtlenítőszer használata, - áldoztatáskor is -, és a maszk helyes használata pontos betartására. A főpásztor hangsúlyozza az ezzel kapcsolatos személyes felelősséget, hiszen mindnyájunk közös érdeke a járvány legyőzése.

A nagyböjt mindig arra készteti az embert, hogy belső összeszedettségben, figyelemben élje az életét. Ennek a mostani időszaknak egy egészen sajátos jellegzetessége az, amit a járvány elleni védekezés kényszerít ránk, most már hosszú ideje sajnos. Ezeket a különleges előírásokat be kell tartani, hogy önmagunkra is vigyázzunk és egymásra is. Ez mindannyiunkra vonatkozik, akár a templomban vagyunk, akár a templomon kívül, akár a munkahelyen vagy az iskolában. Bárhol, ahol más emberekkel találkozunk. Be kell tartanunk azokat az ajánlásokat, amelyek képesek megvédeni bennünket és képesek a járványt visszaszorítani. Örülök annak, hogy templomainkban a hívek tudomásul vették ezt és maszkot hordanak, valamint igyekeznek megtartani azt a távolságot is, ami bizonyos védelmet jelent, hogy a fertőzés ne érje el őket. Örömmel látom, hogy a kézfertőtlenítést is elvégzik, nemcsak a liturgiát vezető pap és a mellette segédkezők, hanem a hívek is. Ez egy bizonyos védelmet és lehetőséget jelent számunkra, hogy sikerüljön megtörni a járványnak azt az erejét, amely az egész társadalmat fenyegeti. Természetesen nemcsak a liturgiában tartjuk meg ezeket a törvényeket, amelyekhez hozzátartozik az is, hogy a szentáldozáshoz úgy megyünk ki és úgy áldozunk, hogy megfelelő távolságot tartunk egymástól és kézbe fogadjuk az Oltáriszentséget. Úgy, ahogy valamikor régen az ősegyházban is, amikor kezükbe fogadták a szentáldozást. Van mindig olyan hang, hogy ez bűnös dolog, ezt nem volna szabad megtenni. A keresztény hívő akkor tesz jót, hogyha az Egyháznak engedelmeskedik és nem egy-egy lelki atyának. Az Egyház tudja, hogy mit kell tenni és hogyan kell kiszolgáltatni ezt a szentséget. És aki a szentséghez akar járulni, az fogadja el azokat az előírásokat, amelyek ezt a védelmet szolgálják, önmagunk és mások védelméért. Ezeket be kell tartani minden körülmények között az iskolában is, a tanárok, a gyerekek, a diákok megteszik ezt. A különböző munkahelyen, például az egyházi kegytárgyboltban dolgozók is elvárják, hogy aki bejön a boltba az tartsa be ezeket a szabályokat, és természetes, hogy az egyházmegyei hivatal munkatársai is betartják. Így őrzik a maguk, a családjuk és egymás egészségét is. Én azt hiszem, hogy a mostani nagyböjtben ez egy lehetőség, hogy ezeket az előírásokat engedelmes lélekkel elfogadva megvalósítsuk. Így olyat teszünk, ami az Istennek kedves lesz, mert nem magunknak választottunk valami kényelmetlen felajánlást, hanem azt tesszük, amit kérnek tőlünk. Engedelmeskedünk és ráadásul, ha ezt egyházias lelkülettel tesszük és nem az Egyházat bírálva, hanem elfogadva annak szerető gondoskodását és védelmét, akkor azt is szolgáljuk ezzel, hogy az egész társadalom megszabaduljon a vírustól és újra a szabad, a régi életébe visszatérhessen. Hogy a családok, a nemzedékek tudjanak egymással találkozni és az emberek élete a találkozás örömében telhessen újra.

Az Apostoli Penitenciária dekrétuma a halottakért felajánlható búcsúkról

Október 22-én az Apostoli Penitenciária rövid dekrétumot tett közzé, mely a világjárvány rendkívüli körülményeire alkalmazza a mindenszentek ünnepéhez és halottak napjához kapcsolódó teljes búcsú elnyerésének feltételeit. Az alábbiakban a dekrétum teljes szövegének fordítását közöljük.

Idén, a Covid-19 által okozott pandémiahelyzetben az elhunyt hívek javára szolgáló teljes búcsú elnyerésének lehetőségét meghosszabbítjuk egész november hónapra, úgy alkalmazva az ehhez szükséges feltételeket, hogy a keresztény nép védve legyen.

Számos megkeresés érkezett a lelkipásztorok részéről az Apostoli Penitenciáriára, kérvényezve, hogy idén a Covid-19 okozta járvány miatt igazítsák a helyzethez azokat a kegyes cselekedeteket, amelyek a tisztítótűzben szenvedő lelkek javára elnyerhető teljes búcsúhoz szükségesek (lásd Búcsúk kézikönyve, 29, 1 §). Éppen ezért az Apostoli Penitenciária a Ferenc pápa által adott rendkívüli felhatalmazás birtokában az alábbi rendelkezéseket hozza erre az évre vonatkozóan, annak érdekében, hogy elkerülhetővé váljanak a csoportosulások:

a) A november 1–8. közötti időszak egyes napjaira megengedett teljes búcsú – melyet azok nyerhetnek el, akik temetőt látogatnak és legalább lélekben imádkoznak az elhunytakért – áthelyezhető a hónap más napjaira is. Az egyes hívő szabad választására van bízva, hogy melyik lesz ez a nyolc nap, és nem szükséges, hogy ezek a napok egymást kövessék.

b) A halottak napjához, november 2-hoz kötött teljes búcsú – melyet azok nyerhetnek el, akik templomot vagy kápolnát látogatnak és ott elimádkozzák a Miatyánkot és a Hiszekegyet – nemcsak ezt a napot megelőző vagy követő vasárnapra, illetve mindenszentek főünnepére helyezhető át, hanem az egyes hívő szabad döntése alapján, november hónap bármely más napjára is.

Az öregek és betegek, illetve mindazok, akik súlyos okból nem hagyhatják el otthonukat – ilyen ok lehet például az illetékes civil hatóság által elrendelt korlátozás a pandémia idejére, annak érdekében, hogy a szent helyeket ne lepjék el tömegesen a hívek – szintén elnyerhetik a teljes búcsút. Ennek előfeltétele, hogy lélekben egyesüljenek a többi hívővel, szakadjanak el a bűntől és álljon szándékukban, hogy az első lehetséges alkalommal teljesítsék a három megszokott feltételt (gyónás, szentáldozás és a Szentatya szándékára való ima). A búcsú elnyerése számukra úgy történik, hogy Jézus vagy a Szűzanya képe előtt végeznek imádságot az elhunytakért, például a halottakért végzett zsolozsma reggeli vagy esti dicséretét, a rózsafüzért, az Isteni Irgalmasság rózsafüzérét, vagy más olyan halottakért való imát, amely kedves a híveknek. Választhatják azt is, hogy elmélkednek egy-egy olyan szentírási szakaszról, amely szerepel a megholtakért végzett liturgia szövegei között.* Illetve élhetnek azzal a lehetőséggel is, hogy valamilyen irgalmas cselekedetet végeznek, felajánlva Istennek saját életük fájdalmait és viszontagságait.

Azért, hogy az isteni kegyelem áradását a lelkipásztori szeretet cselekedetein keresztül előmozdítsuk, a Penitenciária nagyon kéri a gyóntatási felhatalmazással rendelkező papokat, hogy nagylelkűen álljanak rendelkezésre mind a bűnbánat szentségének kiszolgáltatására, mind a betegek áldoztatására.

A búcsú elnyeréséhez szükséges lelki feltételekkel kapcsolatban az Apostoli Penitenciária 2020. március 19-én kiadott A bűnbocsánat szentségéről a pandémia miatt kialakult jelenlegi helyzetben című dokumentumban nyerhető bővebb felvilágosítás.

Végül, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkek megfelelő segítségben részesülhessenek a hívek közbenjárása által, különösképpen az oltár Istennek tetsző áldozata révén (lásd Conc. Tr. Sess. XXV, decr. De Purgatorio), buzdítjuk a papokat, hogy mutassák be a szentmisét háromszor halottak napján, az Incruentum Altaris kezdetű, a tiszteletre méltó emlékű XV. Benedek pápa által 1915. augusztus 10-én kiadott apostoli konstitúcióban található szabályok szerint.

Ez a jelenlegi dekrétum egész novemberre érvényes. Minden vele ellenkező rendelkezés hatályát veszti.

Kelt Rómában, az Apostoli Penitenciária székhelyén, 2020. október 22-én, Szent II. János Pál pápa emléknapján.

Maurus Card. Piacenza
Paenitentiarius Maior

Christophorus Nykiel
Regens

L. + S.
In PA tab. N. 791/20/I

 

* A megholtakért végzett liturgia szentírási szakaszai a Liturgikus Intézet honlapján megtalálhatók.

A dekrétum eredeti formában az alábbi linken olvasható: Penitenzieria.va

Magyar nyelven, PDF-formátumban letölthető ITT.

Fordította: Liturgikus Intézet

Az MKPK új közleményt adott ki a járványhelyzet alakulása miatt

A járványhelyzet romlása és a várható további korlátozások miatt november 9-én, hétfőn a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia újabb közleményt adott ki, mely a latin szertartású egyházmegyékre érvényes – visszavonásig.

A rábízottakért érzett felelősségtől vezérelve a Covid-19-járványhelyzet alakulása miatt, figyelembe véve a járványügyi szakemberek véleményét, Egyházunk sajátosságait szem előtt tartva visszavonásig a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a mellékelt közleményt adta ki:

1. A koronavírus miatt meghirdetett veszélyhelyzetben a templomok mint a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak, ezért templomainkat továbbra is nyitva tartjuk. Szentmisék is tarthatóak, de azok csak úgy végezhetőek, hogy a hatósági kijárási korlátozásokkal összhangban maradjanak. Felelősen és körültekintően kell eljárni.

2. A jelenlegi kivételes helyzetben is érvényesek a Katekizmusban (KEK 2183.) és az Egyházi Törvénykönyvben (CIC 1248. k. 2. §) található előírások, amelyek szerint ha valaki számára súlyos okból lehetetlenné válik az eucharisztikus ünneplésben való részvétel, igen ajánlatos, hogy helyette töltsön kellő időt imádsággal – a Szentírás olvasásával, zsolozsma végzésével vagy más imával, elmélkedéssel – egyénileg vagy a családban. Bár a szentmisén való részvétel nem helyettesíthető, több helyen van online vagy televíziós miseközvetítés, hogy megerősítést, vigasztalást és bátorítást nyerjenek azok, akik most nem tudnak részt venni vasárnapi és ünnepnapi szentmisén. A közvetítések rendjéről felületeinken folyamatosan tájékoztatást adunk.

3. A szentmisén való részvétellel kapcsolatban az általános morális elvek továbbra is érvényesek. Kérjük, hogy aki betegnek érzi magát, önmaga és mások védelmében érezze lelkiismereti kötelességének, hogy mielőbb orvoshoz forduljon, és ne menjen közösségbe. Idősebb, veszélyeztetett, illetve beteg testvéreink, továbbá azok, akik kötelességüket teljesítik, beteget ápolnak, nagyon idős vagy veszélyeztetett személlyel laknak együtt, hatósági karanténban vannak, jogosan félnek a közösségben való megjelenéstől, ezért mentesülnek a szentmisén való személyes részvétel kötelezettsége alól. Nyomatékosan kérjük őket, hogy maradjanak otthon.

4. Felmentést adunk mindazoknak is, akik úgy érzik, hogy számukra a szentmisén való személyes részvétel veszélyt hordoz magában (CIC 87. k. 1. §., 1245. k.).

5. Plébániai oktatásokat, közösségi összejöveteleket szoros kivételektől eltekintve – amelyek során azonban követni kell az aktuális járványügyi és gyülekezési előírásokat – csak online formában tartsanak meg.

6. Templomainkban, egyházi intézményeinkben és plébániáinkon, valamint a szentségkiszolgáltatásban, illetve oktatási, szociális és egészségügyi intézményeinkben továbbra is mindenben kövessék a vonatkozó járványügyi előírásokat.

7. A plébániai és a szerzetesközösségeket továbbra is bátorítjuk, hogy – a járványügyi hatóságok előírásainak megtartása mellett – folytassák az imát a járvány érintettjeiért.

Az Egyházi Törvénykönyv 838. kánonja értelmében az egyes megyéspüspökök, illetve akik a jogban velük egyenlő elbírálás alá esnek, ettől eltérő rendelkezéseket is hozhatnak.

Jelen rendelkezés Magyarország latin szertartású egyházmegyéire érvényes.

Imáinkkal és példánkkal erősítsük a bizalmat Istenben és egymásban, és különösen is figyeljünk egymásra, főleg beteg és idős embertársainkra. Idős paptestvéreinket tisztelettel kérjük, hogy ebben a helyzetben fokozottan vigyázzanak egészségükre, a fiatalokat pedig buzdítjuk, hogy legyenek segítségükre.

Budapest, 2020. november 9.

a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia



 

Intézkedések a járvány megelőzése érdekében – Az MKPK rendelkezése

2020. szeptember 4. - Járványügyi intézkedések


A ránkbízottakért érzett felelősségtől vezérelve a COVID-19 járvány felerősödése miatt az alábbi rendelkezéseket adjuk ki:

A jelenlegi új koronavírus járvány elsősorban direkt módon cseppfertőzéssel terjed, azaz a vírus terjedése szempontjából a legnagyobb veszélyt a megbetegedett köhögő, tüsszögő ember jelenti. Ezért az elsődleges és legfontosabb megelőző intézkedés, hogy a szentmisén és közösségi alkalmakon a fenti tüneteket nem mutató személy vegyen részt. Ezen feltétel betartására nyomatékosan fel kell hívni a hívők figyelmét.

A különböző felületekre került vírus inaktiválása érdekében kérjük a templom, plébánia fertőtlenítő szerrel történő fokozott, rendszeres, azaz minden közösségi alkalom, szentmise utáni takarítását, különös tekintettel a kézzel gyakran érintett felületekre (például padok, kilincsek, kapcsolók).

1. Templomok

  • Továbbra is kérjük, hogy a szentmisében a kézfogást mellőzzék;
  • az áldoztatás a latin rítusban továbbiakban is kézbe történjen;
  • kérjük a paptestvéreket és minden áldoztatót, hogy a szentmisék előtt és után, illetve az áldoztatás megkezdése előtt fertőtlenítsék kezüket;
  • gyóntatáskor használjunk maszkot és igyekezzünk a megfelelő távolságot tartani gyóntató és gyónó között;
  • lehetőleg jól szellőző helységben vagy szabadtéren gyóntassunk;
  • továbbra is kérjük a szenteltvíztartók kiürítését, azok használatának mellőzését;
  • a templomok bejáratánál helyezzünk el kézfertőtlenítőt;
  • kérjük meg a híveket, hogy lehetőleg használjanak maszkot és tartsanak egymástól 1,5–2 méter távolságot;
  • továbbra is kérjük, hogy a perselyezés a szentmise végén legyen.

2. Egyházi intézmények és plébániák

  • Kérjük, mindenben kövessék az illetékes hatóságok előírásait;
  • zárt térben a kórokozók koncentrációjának minimalizálása érdekében kiemelt figyelmet fordítsunk a fokozott és folyamatos szellőztetésre az egyedi lehetőségek szerint;
  • kérjük, hogy az illemhelyek mindig legyenek ellátva elegendő kézmosó és fertőtlenítő szerrel;
  • kérjük a kézfertőtlenítési lehetőség biztosítását az épületbe belépők számára, valamint az étkezésre szolgáló helyiségekben;
  • az egyházi iskolák ezen felül tartsák meg az EKIF által megjelölt óvatossági szabályokat.

3. Betegellátás

  • Kérjük, a betegellátásban és az idősotthonok ellátásában résztvevők az országos tisztifőorvos és az illetékes helyi hatóságok által kiadott járványügyi rendelkezéseket tartsák be;
  • a házi betegellátásban – amennyiben nem COVID 19-ben szenvedő betegekről van szó – kérjük a paptestvéreket, hogy a látogatás alkalmával használjanak maszkot, előtte és utána pedig fertőtlenítsék kezüket;
  • a COVID 19-ben szenvedők esetében csak erre külön kijelölt és engedéllyel rendelkező személyek végezzenek bármilyen szolgálatot a legszigorúbb orvosi előírások szerint;
  • célszerű a beteglátogatás megkezdése előtt a lakás átszellőztetése (legalább 10 perc) az ablakok kinyitásával (ha ez biztonságosan megoldható), a betegnél töltött idő során is gondoskodjunk a friss levegőről, a levegőcseréről.

Az Egyházi Törvénykönyv 838. kánonja értelmében az egyes megyéspüspökök, illetve akik a jogban velük egyenlő elbírálás alá esnek, ettől eltérő rendelkezéseket is hozhatnak.

Letöltés:  200904_mkpk_intezkedesek_jarvany_idejen.pdf (163 kB)

Budapest, 2020. szeptember 4.
a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia